Nyavalygó

Szájamban keserű a nyál.
Hangyákkal borított testemen
Rajzik a víz szúrós áttetszése.
Ez is csak egy kép.
A zuhanyból csorgó nedvek
Bőrömhöz érve párává fulladnak.
Tágult szememből hő árad,
Forradásaim sírnak a szabadságtól.

Odakint nők vonyítanak
a márkarengetegben.
Férfiak ugatnak,
Plázatükrökből kilépnek a bábok,
Szalmakezükkel PRADA-ba kapaszkodva.
Ez igen!
 Szobatisztává szocializálódtunk.

Én meg csupa görnyedés vagyok,
és néha együtt üvöltök a világgal.
Gyűrött ingujjamból
Gombok hullanak.
Ezüstös,kopott barna,lomha lila,
Szakadt szerelmek kapcsai.
Ebben a vizes valóságban
Néha minden csak úgy fáj.
A fény ellenálló folyammá válik.
Hol égetve ordít bőrömön,
Hol idegen anyag ként lök a sötétbe.
Egyszer melegem van,
Azután fázom,
Azután mindkettő.
A könnyek néha már csak
fáradt izzadságcseppek,
a  süppedt homokarcokon.
Patkányokat símogatok,
S azok megrágják az ujjam.

A kirakatban szalmanevetés.
Ez egy másik kép.
Ázott hajamról leperegnek a tekintetek.
Csak szakadár zenémet nyávogom
gombokért a pénztemetőben.
Körülöttem halott léptek
a félig folyosón.
Topognak a privát önmegvalósításuk felé
( self-realisation vagy mi....)
Azon gondolkodom, hogy
Kirohanhatnék a lánctalpak alá,
hogy én is hanyatt essek ezen a kényes csatamezőn.
Mert nem számítana.
Úgyis mindnyájan
Az utca rossz oldalán halunk meg.
Szemünkben a guggoló,
fából faragott divatmosollyal.
Hát jó éjszakát gyerekek.