Douglas Adams : Galaxis útikalauz stopposoknak - Előszó

"Messze kinn a Galaxis Nyugati Spirálkarjának soha fel nem térképezett isten háta mögötti zugában található egy sehol sem jegyzett sárga nap. Durván kilencvenmillió mérföldre tőle kering egy tökéletesen jelentéktelen, kékeszöld bolygócska, melynek majomtól eredő civilizációja oly döbbenetesen primitív, hogy a kvarcórát még mindig pompás dolognak tartja. Ez a bolygó a következő problémával küzd vagy inkább küzdött: az ott élők többsége ideje nagy részében boldogtalan volt. Számos megoldást javasoltak a probléma gyógyítására, ezek azonban többnyire zöld és piros hasú papírok mozgásához kapcsolódtak, ami meglepő, hiszen végül is nem a színes papírok voltak boldogtalanok.Így hát fennmaradt a probléma: jókora tömegek voltak elkeseredve, és sokan közülük nyomorúságosan érezték magukat, még azok is, akiknek volt kvarcórájuk. Többen mindinkább úgy vélték, hogy kár volt lejönni a fáról. Mások egyenesen azt állították, hogy felmenni is kár volt rá, jobb lett volna, ha ki se bújnak az óceánból.Ám egy csütörtöki napon, csaknem kétezer évvel azután, hogy valakit felszögeztek a fára, mert azt mondta, milyen remek is lenne, ha az emberek a változatosság kedvéért kedvesek volnának egymáshoz, egy Rickmansdorfi kávéházban magányosan üldögélő lány rájött, hol volt kezdettől fogva a hiba, és hogyan lehetne a világot kellemessé és széppé tenni. A megoldás ezúttal helyes volt, bevált volna, és még csak föl se szögeztek volna senkit sehová. Bármily szomorú is, a leány nem jutott el a telefonig, hogy beszámolhasson valakinek a felfedezésről, mert egy szörnyen ostoba katasztrófa meggátolta benne. A megoldás így mindörökre elveszett. Ez a történet nem a leányról szól. Ez a történet a szörnyen ostoba katasztrófáról és egynémely következményéről szól."

Mesteri terminál

(Régebbi születésű)


Elütötte az órám az indulás másodpercét
Torz mutatói egyre csak köröznek
A fejem felett, mint a keselyűk
Indulásba börtönöznek
Kerekei vészesen kattognak
A magukat vonszoló napoknak.
Megnyomorított ez a valóság is
Aluljárók ázott levegőjére sarkall
Útnak indulhatnék egy bizonytalan sínen
Minden perc lökdös, nem marasztal.
Néha megrugdos egy-két tekintetem
Görbe tükröm képzeteiből
Fel-s alá lobban a vágya hollétemnek
Bemondó nyüszít egy sarokból
Hangja beleolvadt a nyüzsgésbe
Szétterjeszti szavait a lég.
„vakszerelvény érkezik
Az ön ismételt vakvágányára”
A neonlámpák tüzén nyugtalanság ég.
Rekedt károgó hang tépi szét
A gondolatmenetem
Még látom az utolsó kifogásaim
A padló tükörlécein vonaglani.
Hogy mi lesz, ha a felszállásom elvétem.
Nem mindegy, melyik peron
Csak akkor ha sehova se visz.
Mesteri terminál ez  a hollét
Csak azokba a dimenziókba sodorja magát
Amikben hisz.
Új világokba nem röpít el
Egy száguldó villanymasina sem
Bárhol is szállok fel,
Szűk lett nekem ez a világ.

Meleg a könnyem

...

Sürög - forog itt mindenki, pattog ötezer irányba, rohangál, reménykedik, de végül mindig egy esős ablak mellet fogja szemlélni a szürke kis dobozt, amiben az élete van.

Versrészlete egy készülő ciklusnak :)

"Ajkára csepegő ezüstesőből
ezüst madarakat fon
S elengedi őket
a Szélen repülőket
aztán maga köré falat von
a szélén, a piros üveg élén
táncol a por.  ..."