2010. november 7., vasárnap
2010. november 1., hétfő
Filozófia - Talán a mai társadalomról....?
Pár hete, filozófia órán beszéltünk egy érdekes dologról. Nem mintha általában nem azokról beszélnénk, csak most konkrétan ez férkőzött úgy belém, hogy úgy érzem leírom.
Az egész alapja egy másik órához fűződik, nem emlékszem pontosan mihez, a lényege az, hogy az emberi elme, eredeti csupasz léte, a születés után, tehát mikor még csecsemő az ember, akkor van igazán telve tudással. Tulajdonképpen azt próbálom megfogalmazni, hogy az emberi elme a felnőtté válás után egyre csak korlátolódik. Belekerül a szürke hétköznapokba, egy rendszerbe, amiből nem hajlandó szabadulni, és senkit sem érdekelnek az olyan megválaszolhatatlan kérdések, hogy honnan ered az élet, van e valami célja, mi a lét, mi az elme, és hasonlók. De ha egy kisgyerek meglát, mondjuk egy fát, és fogalma sincs róla hogy az micsoda....számára a fa valami csodálatos, felfedezetlen dolog lesz, ami magában hordoz mindent, amit tudnunk kéne, az ismeretlent, egész addig, amég meg nem mondják neki, hogy az egy fa. Onnantól kezdve az csak egy fa. Sétálunk a folyóparton, ott egy fa. És? Senki nem veszi észre, az csak egy fa. Senkinek sem mond semmit. Vagy egy másik példa, kisfiú megkérdezte az apját, hogy marad fent a repülő az égen? Ezen én is gondolkodtam gyerek ként. Tényleg, hogy? Hogyan repül? Olyan nagy, meg nehéz, és mégis... . Csodálattal tekint fel, mikor meglátja, jééé, ott egy repülő, és repül! És ő is pilóta akar lenn, hogy repülhessen! Mert az csodálatos. És ekkor az apa elmagyarázza neki, hogy felhajtóerő, meg satöbbi, és onnantól a repülő is csak egy repülő lesz. És nem azért lesz pilóta, mert az olyan csodálatos dolog, hanem mert jól fizet, és érdekli a technika. És hatalommá válik ez is. Pici gyermek ként, olyan varázslatos a világ, aztán az ember felnő, és minden elveszik. Mindenki fent nyűglődik például facebookon, és minden értelmetlen dolgot kiír, linkel, csak, hogy őt, ŐT figyeljék, "like"-olják, meg, ő legyen a központ. Egész nap a gép előtt ül, egy virtuális valóságban, és ez az élete (Ezt az egészet egyébként nagyon jól kritizálja a South Park Frászbook, tehát facebook-ról szóló epizódja, ajánlom figyelembe). Az embereknek az a fontos hogyan néznek ki, mit esznek, hova járnak, eléggé népeszerűek e, és mindenki, MINDENKI csak arra törekszik, hogy meglegyen a társadalmi rangja. Fogyasztói társadalom, csak az élvezettel törődik és a jóléttel. Más országokban (sajnos sok ember számára mondhatni más világban) sokaknak az a problémája, mit egyenek. Megélik e a holnapot. Azt sem tudják mi az az internet.
Engem az indián kultúrák nyűgöznek le valamiért. Csak néhány filmben láttam, de mindenhol kiengyensúlyozott, stabil, bölcs, és szerető embereknek ábrázolták őket. Akiknek a másik ember lénye szent. Nem él bennük az erőszak, és.... lehet, hogy csak én látom így, de sokakban mintha emberi hibák sem lennének, mint a féltékenység, irígység, flegmaság, kapzsiság, kizsákmányolás,lenézés, és efélék, ami a mai ember alapvető tulajdonsága. Mindent, és mindnekit utálunk, aki más mint mi, mert csak és kizárólag mi lehetünk a legjobbak, Minden ember így gondolja. Még lehet, hogy én is. Akárki mást állít, az hazudik. Én is tudom magamról, hogy sokszor irígy vagyok, és féltékeny, és haragszom azért, hogy ilyen vagyok, és hogy mindenki ilyen. Szinte meg van követelve, hogy saját magán kívül senkivel sem törődjön senki őszintén. Az önzetlenség ritka kincs errefelé. De talán túl sokat jártatom a számat. Az emberek szeretettelenek, és egocentrikusak, reklámozzák magukat, aztán álszentül ócsárolják másik énközpotúságát, és önreklámozását. Ha valaki énekel, ne azért énekeljen, hogy mindneki hallja, hogy húúúú, milyen jó hangja van, hanem hogy a lelke megnyugodjon.És csendben mikor senki nem hallja, vagy csak mikor kérik. Vagy ha valamit alkotott, ne rohanjon egyenként oda mindnekihez vele. Várja meg, amég szól az, akinek kell az alkotása, mert ő maga nem tudott olyat alkotni, hogy jó legyen neki. Tegye elérhetővé annak akinek kell készségesen, de soha ne várja el, hogy éljenezzék érte. A magasztalástól sokkal többet jelent, egy köszönet. A szép dolgok nyugodt csendben születnek, nem hurrázás közepedte.
Összevissza, sokmindenről írogattam most....ami bennem volt. Még sok más van, csak össze kell szednem. A lényeg, hogy a mai ember magasztaltatja magát, és önelégült.Valószínüleg mindig is ilyen volt Én nem akarok ilyen lenni. A legszebb dolog, ha másnak szerzel örömet, úgy hogy neked semmi nem jut, csak a másik boldogsága. Ne magadnak akarj hát jót, hanem másnak. Legyél tiszta mint egy gyermek, akinek minden egy csoda, és örömmel rohan az anyjához, egy rétről szedett kis virággal. Az ilyen virágok a legszebbek. Azok az igazán bölcsek, akik tudnak gyermekek lenni, és mindne kis apróságban, meglátni a világot.
Az egész alapja egy másik órához fűződik, nem emlékszem pontosan mihez, a lényege az, hogy az emberi elme, eredeti csupasz léte, a születés után, tehát mikor még csecsemő az ember, akkor van igazán telve tudással. Tulajdonképpen azt próbálom megfogalmazni, hogy az emberi elme a felnőtté válás után egyre csak korlátolódik. Belekerül a szürke hétköznapokba, egy rendszerbe, amiből nem hajlandó szabadulni, és senkit sem érdekelnek az olyan megválaszolhatatlan kérdések, hogy honnan ered az élet, van e valami célja, mi a lét, mi az elme, és hasonlók. De ha egy kisgyerek meglát, mondjuk egy fát, és fogalma sincs róla hogy az micsoda....számára a fa valami csodálatos, felfedezetlen dolog lesz, ami magában hordoz mindent, amit tudnunk kéne, az ismeretlent, egész addig, amég meg nem mondják neki, hogy az egy fa. Onnantól kezdve az csak egy fa. Sétálunk a folyóparton, ott egy fa. És? Senki nem veszi észre, az csak egy fa. Senkinek sem mond semmit. Vagy egy másik példa, kisfiú megkérdezte az apját, hogy marad fent a repülő az égen? Ezen én is gondolkodtam gyerek ként. Tényleg, hogy? Hogyan repül? Olyan nagy, meg nehéz, és mégis... . Csodálattal tekint fel, mikor meglátja, jééé, ott egy repülő, és repül! És ő is pilóta akar lenn, hogy repülhessen! Mert az csodálatos. És ekkor az apa elmagyarázza neki, hogy felhajtóerő, meg satöbbi, és onnantól a repülő is csak egy repülő lesz. És nem azért lesz pilóta, mert az olyan csodálatos dolog, hanem mert jól fizet, és érdekli a technika. És hatalommá válik ez is. Pici gyermek ként, olyan varázslatos a világ, aztán az ember felnő, és minden elveszik. Mindenki fent nyűglődik például facebookon, és minden értelmetlen dolgot kiír, linkel, csak, hogy őt, ŐT figyeljék, "like"-olják, meg, ő legyen a központ. Egész nap a gép előtt ül, egy virtuális valóságban, és ez az élete (Ezt az egészet egyébként nagyon jól kritizálja a South Park Frászbook, tehát facebook-ról szóló epizódja, ajánlom figyelembe). Az embereknek az a fontos hogyan néznek ki, mit esznek, hova járnak, eléggé népeszerűek e, és mindenki, MINDENKI csak arra törekszik, hogy meglegyen a társadalmi rangja. Fogyasztói társadalom, csak az élvezettel törődik és a jóléttel. Más országokban (sajnos sok ember számára mondhatni más világban) sokaknak az a problémája, mit egyenek. Megélik e a holnapot. Azt sem tudják mi az az internet.
Engem az indián kultúrák nyűgöznek le valamiért. Csak néhány filmben láttam, de mindenhol kiengyensúlyozott, stabil, bölcs, és szerető embereknek ábrázolták őket. Akiknek a másik ember lénye szent. Nem él bennük az erőszak, és.... lehet, hogy csak én látom így, de sokakban mintha emberi hibák sem lennének, mint a féltékenység, irígység, flegmaság, kapzsiság, kizsákmányolás,lenézés, és efélék, ami a mai ember alapvető tulajdonsága. Mindent, és mindnekit utálunk, aki más mint mi, mert csak és kizárólag mi lehetünk a legjobbak, Minden ember így gondolja. Még lehet, hogy én is. Akárki mást állít, az hazudik. Én is tudom magamról, hogy sokszor irígy vagyok, és féltékeny, és haragszom azért, hogy ilyen vagyok, és hogy mindenki ilyen. Szinte meg van követelve, hogy saját magán kívül senkivel sem törődjön senki őszintén. Az önzetlenség ritka kincs errefelé. De talán túl sokat jártatom a számat. Az emberek szeretettelenek, és egocentrikusak, reklámozzák magukat, aztán álszentül ócsárolják másik énközpotúságát, és önreklámozását. Ha valaki énekel, ne azért énekeljen, hogy mindneki hallja, hogy húúúú, milyen jó hangja van, hanem hogy a lelke megnyugodjon.És csendben mikor senki nem hallja, vagy csak mikor kérik. Vagy ha valamit alkotott, ne rohanjon egyenként oda mindnekihez vele. Várja meg, amég szól az, akinek kell az alkotása, mert ő maga nem tudott olyat alkotni, hogy jó legyen neki. Tegye elérhetővé annak akinek kell készségesen, de soha ne várja el, hogy éljenezzék érte. A magasztalástól sokkal többet jelent, egy köszönet. A szép dolgok nyugodt csendben születnek, nem hurrázás közepedte.
Összevissza, sokmindenről írogattam most....ami bennem volt. Még sok más van, csak össze kell szednem. A lényeg, hogy a mai ember magasztaltatja magát, és önelégült.Valószínüleg mindig is ilyen volt Én nem akarok ilyen lenni. A legszebb dolog, ha másnak szerzel örömet, úgy hogy neked semmi nem jut, csak a másik boldogsága. Ne magadnak akarj hát jót, hanem másnak. Legyél tiszta mint egy gyermek, akinek minden egy csoda, és örömmel rohan az anyjához, egy rétről szedett kis virággal. Az ilyen virágok a legszebbek. Azok az igazán bölcsek, akik tudnak gyermekek lenni, és mindne kis apróságban, meglátni a világot.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)