Kék öngyilkosság

Kéklő hajnal liliomot áztat.
Párás, téli kikötő vize
Dajkál egy embert.
Szemén katarakta, koponyáján lobotómia.

Fejében katarzistól üvöltő bolygók
Keringenek a vaktában szerkesztett űrben
Beleiből rózsaolaj folyik
Hasának ürege gyermekkorral van telítve
vérrögös idő apasztja lázzal fűtött
Eszeveszetten zakatoló szívét!
Vérkörei tágultan erednek.
Tüdejét emlékek feszítik szét
Mellkasában kattognak az elmúlt évek
A szájkosár bomlott szaga
És az anyatej fehér íze...
A szemére száradt szürke hályogban
Igazából az fáj, hogy tudja: ott van.
Hiába tör be a víz a testébe
Ott szivárog az inak közt
Vegyül a gerincfolyadékkal...
A hold sápadt fénye csorog a lábára.
Szájában keserű habot szorongat
Miközben émelygés szorítja gyomrát.
Belül csak sikolt a káosz.
Egy anya, egy apa, egy baba, egy alma
Egy élet, egy mosoly, egy hazugság.
Porcelán bőrén anyja holt csókjai hiányoznak.
Szervezete lázas, sérvektől kínlódik

Minden folyadékba mártott test....

Lustán a víz alá kúszik.
Szeméről fehér derengés mossa le a sarat.

A kéklő hajnal liliomot áztat.
Vize egy embert dajkál álomba végre.
Szemén szivárvány úszik.